feb
4

Ez már Amerika?

| Szerző: Kéktoll | 10:06 am

Péntek reggel ahogy szoktam bevágódtam az autóba, öltözetem is a szokásos volt strand papucs, rövid gatya, izom póló, és bizony csak egy rossz beidegződés mentette meg az életem, ilyenkor kapcsolgatom a rádió adókat, hátha mondanak valahol valami hasznosat is, és szerencsére most mondtak. Az Országos Tiszti Főorvos javaslatát idézték, miszerint a nagy hidegben legjobb ha rétegesen és a szokásosnál is melegebben öltözünk. Mit beszél ez nézek nagyot, aztán a kocsi kijelzőjére pillantok február 3. és bizony -11C, persze az első sarkon fordultam is vissza, mint Pistike, aki decemberben cseresznyézni indult, de szóltak neki mi van és már zengte is: "Tudom sapka, sál", hát én ezt eddig nem tudtam, de hála a rádiónak már tudom, télen bizony sapka, sál, meleg cipő, kesztyű, mondjuk így kevésbé látszanak kiváló testi adottságaim, de hát valami, valamiért.

Immár felöltözve, míg gurultam dolgozni arra gondoltam, közel már, hogy itt nálunk is valami Amerika legyen, hiszen ott divat 50-es IQ-hoz igazítani a használati utasításokat és aki ezt túlzásnak érzi azt megnyugtatom, hogy az óvatosság részükről jogos. A specialisták világában senkitől nem várható, hogy egy a szakmájától távoli területről a 0-nál többet tudjon. Erre, mint mindenre persze személyes példám is van.

A dél-szláv háború idején, volt cégemnél bérelt az amerikai hadsereg egy épületet, egyszer így télvíz idején szóltak nézném már meg, mert a katona "hölgyek", "urak" igen erősen fáznak. Amikor beléptem a helyiségbe csak pilláztam óriási képernyők, ismeretlen gépek, készülékek mindenütt. A hiba okát keresve gyökér közép-erurópai intelligenciámmal megállapítottam, hogy a konvektorok 2-es állásban vannak, ezért feltekertem őket hetesre. Odahívtam a főnököt és próbáltam elmagyarázni neki az összefüggést a hőmérséklet és a készülékek vajszínű forgó kapcsolója között, ám ő szelíden csak annyit közölt ne fáradjak ők erre nincsenek kiképezve. Vagyis képzettségük elegendő lehet a robotrepülőgépek programozásához, de egy Fég gyártmányú konvektor, na nem, az két szemeszter legalább, de lehet, hogy mellé különleges ügynöki végzettség is kell.

Szóval itt állunk a Kánaán kapujában,  már elég hülyék vagyunk ahhoz, hogy magunktól eldöntsük fázunk, vagy sem, a következő lépés már könnyű, hiszen láthatjuk mennyivel egyszerűbb 45000 dolláros egy főre jutó GDP-t termelni, mint felcsavarni a konvektort. Tehát hölgyeim, uraim sapka, sál és önbizalom, na és persze csavarják kicsit feljebb a fűtést is.

A bejegyzés trackback címe:

https://bordalok.blog.hu/api/trackback/id/tr64064701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása