A zen és az úttörő mozgalom

Mint afféle 70-es évekbeli kisdiák, én sem kerülhettem el, hogy beintegráljanak az úttörők népes és mindenképpen nemzetközi családjába. A kezdet az első találkozás a kisdobos lét utáni következő mozgalmi lépcsőfokkal mondhatni egy éltre kiható élményt adott. Az eskü szövege ugyan is egy ponton mélységesen magára terelte a figyelmemet:
Én xy, és zengtük az előolvasó után én xy, a mai naptól, a mai naptól, büszkén viselem, büszkén viselem, az úttörő nevet, az úttörő nevet… Számomra itt ért véget az eskü éveken át gondolkodtam azon vajon min nevet az úttörő, mi nevetni valója van egy olyan felemelő pillanatban, mint az eskü?
Évek, évtizedek teltek el, a válasz csak nem akart megérkezni, aztán a kor divatjának megfelelően megismerkedtem a zennel. Először csupán egy irodalmi élmény Robert M. Pirsing A zen meg a motorkerékpár ápolás művészete című regényét olvastam el kétszer is egymásután, s azóta többször is. Ez az élmény vezetett el a zen filozófia tanulmányozásáig és aztán jöttek Lin Csi történetei és rájöttem ez az egész nem más, mint egy koan, egy szellemi feladat.
Akkor rájöttem, hogy mindvégig az úttörő mozgalom kezében voltam, sikereim, kudarcaim, mind, mind e megfejthetetlen koan következményei.
Akkor leültem, leültem, ahogyan csak a zen szerzetesek tudnak ülni, egyenesen megemel csípővel, elmosódó tekintettel néztem a hajnali napba.
Az úttörő nevet, és szemeim előtt lejátszódott a mozgalom története, a kommunista kiáltványtól, a Téli Palota ostromán át, a búzamezőn gázoló Rosenfeld Mátyásig, és láttam Csermanek Jánost és láttam Pető Ivánt és láttam Strauss-Kahn-t, és már mindent tudtam. Az úttörő ott és akkor is ártatlan gyermekkoromban is rajtunk nevetett. Az úttörő tudta soha nem szabadulunk meg tőle, ő mint egy megfejthetetlen koan örökké velünk lesz, ránk nevet álmainkban, borral kínál, s aztán végképp eltöröl múltat, s elrejti a jövendőt.